jún

30

Életünkben se szeri, se száma a bizonytalansági tényezőknek. Egyvalamiben azonban egyelőre tökéletesen biztosak lehetünk: abban, ahogy végződik. Bizony, kedves olvasó, az élet roppant veszélyes üzem, és csak idő kérdése, mikor okoz halált…
Érző lények vagyunk: nincs annál nagyobb fájdalom, mint ha szeretteink itt hagynak minket – s nincs általánosabb, az összes földlakóra egyformán jellemző emberi tulajdonság, mint az, hogy halottainkra emlékezünk: amíg csak élünk. Hogy hogyan, az persze földrészenként, egyes esetekben országonként más és más – Európában eltemetjük szeretteinket, és síremléket állítunk nekik-magunknak, hogy az évezredes rituálé szerint, időről időre ott „találkozhassunk” velük.
Méretes közhely, ám ettől nem kevésbé igaz: mindannyian mások vagyunk – mi éppúgy, mint azok, akik már nem lehetnek velünk. Cégünk a legnehezebb órákban is segíteni szeretné a gyászoló hozzátartozóknak: pontosan tudjuk, milyen emberpróbáló feladat ilyenkor intézni a hivatalos ügyeket – mégis muszáj… A gyász fájdalmát mi sem enyhíthetjük: ám abban segíthetünk, hogy ön méltó körülmények között választhassa ki a szívéhez legközelebb álló síremléket. Telephelyünkön igényesen parkosított környezetben, úgyszólván in situ tekintheti meg az ön igényeinek leginkább megfelelő kőből készített emlékeket. Azt is ön mondja meg, milyen színben, milyen betűtípussal vésetve, milyen kiegészítőkkel szeretné elkészíttetni a síremléket. De nem csupán helyszíni választékunkkal állunk rendelkezésére: lehetősége van katalógusunkból is rendelni – s ebben az esetben is rendkívül rövid határidővel szállítjuk le mindazt, amit választ. Igény esetén természetesen mód van arra is, hogy a helyszínre szállítsuk, s ott fel is építsük a síremléket.
Megértjük, ha most nagyon nehéz minden… higgye el, mi félszavakból is érteni fogjuk, mit szeretne. Keressen bennünket, hogy minden téren méltó emléket állíthasson azoknak, akiket visszahozni már nem tudunk – de elfelejteni sem fogjuk őket: mert emberek vagyunk…

Kérjen ajánlatot itt:
  1. (szükséges)
  2. (e-mail kötelező)
  3. (szükséges)
  4. Captcha
 

cforms contact form by delicious:days